Gyakran Ismétlődő Kérdések a Watsuról
Valójában mi a Watsu?
A Watsu elnevezés a water (víz, vízi) és a Shiatsu szavak
ötvözéséből létrejött mozaikszó: watershiatsu, azaz Watsu.
A Shiatsu – mely nyújtásokon és az energetikai pályákon
(meridiánok) történő pontnyomásokon ill. az energiahiányok-
többletek kiegyenlítésén alapuló tradicionális japán gyógymód –
alkotta az alapját a Watsunak. Harold Dull, a Watsu kitalálója
és megalkotója több mint húsz évvel ezelőtt tett sikeres próbákat
arra, hogyan lehet még hatékonyabban gyógyítani a vízben, ahol
a test a gravitáció alól felszabadul. Próbálkozásai arra vezettek,
hogy a testmeleg vízben folytatott speciális kezelés mára
világszerte hatékony terápiává vált.
Ezek szerint a Watsu egy hasonló vízi terápiás módszer, mint más vízi terápiák?
Abból a szempontból igen, hogy ez a módszer is a vizet használja
közvetítő elemként. A terápia szó hagyományos értelmében viszont nem,
hiszen a terápia mindig egy konkrét egészségi problémára alkalmaz egy
speciálisan irányzott gyógymódot. Ezzel szemben a Watsu mindig az egész
emberre tekint, úgy testi, mint érzelmi-lelki szinten. A gyógyító folyamatokat
nem a tüneti területre koncentrálva indítja be, hanem együttesen közelít a
kiváltó ok gyökeréhez és az okozathoz.
Miben különbözik tehát a Watsu terapeuta feladata más látszólagosan hasonló vízi terapeutákétól?
A Watsu közben rendkívül fontos a terapeuta jelenlétének minősége. A
Watsu technikai elemeitől eltekintve a kezelés közben a terapeuta csak "jelen"
van, de nem erőltet semmit és nem fogalmaz meg semmilyen előre megalkotott
célt. Ez a puszta jelenlét váltja ki a kezelt személyből az elfogadást, és
a lehetőséget a kezelés befogadására. A terapeutának össze kell hangolódnia
a pácienssel, amit a terapeuta a páciens légzésére irányuló koncentrációval
ér el. Természetesen rendkívül fontos a jó alátámasztás és a biztonságot
adó tartás, hiszen ebben a közegben a páciensek mélyen elengedett, relaxált
állapotban vannak. Az emberek nem is gondolják, hogy ennek az állapotnak
a megtapasztalása milyen mély és meghatározó élményt nyújt a számukra.
Mit történik a Watsu hatására a páciensekben?
A Watsu kezelés valójában meditáció is, melyben a paraszimpatikus
idegrendszerrel ill. a -verbalitás alatt a mélyben található dimenziókkal
kerülünk kapcsolatba. Ezek általában régi feldolgozatlan érzelmi sérülések
gyökerei akár prenatális (születésünk előtti) korunkból. De felnőttkori
traumák is lehetnek, mert az emberek legtöbbször nem merik megélni az
érzelmeiket, azokat inkább megpróbálják elfojtani, s ez később a fizikai
szinteken komoly problémákat okozhat.
A kezelés közben vagy után a páciensek érezhetnek felszabadultságot,
egység élményt, de akár szomorúságot, könnyeket is megélhetnek a traumák
oldódásakor. Ilyenkor a legfontosabb, hogy ezeket az érzelmi reakciókat
megfigyeljük, és azt követően elengedjük. Ezen felül fontos megemlíteni,
hogy Watsu közben intenzíven oldódik a stressz és az izmok tónusos
feszültsége, mely hatás a Watsu egyik legnagyobb gyógyereje. De többek
között nagyon jól elősegíti a Watsu a kismama és a magzat kapcsolatát
is, és gyógyítóan hat számos klinikai esetben is.
A világnak mely részein vannak már régmúltra visszatekintő tapasztalatok?
A Watsu az Egyesült Államokban született meg 20 évvel ezelőtt és azóta
a világ számos országába jutott el, Japánba, Brazíliába, a nyugat-európai
országokba, Lengyelországba, hogy csak néhányat említsünk. Magyarországon
2007-óta működik hivatalosan Watsu a WABA ( Worldwide Aquatic Boywork Association )
felügyelete mellett.A Watsu az Egyesült Államokban született meg 20 évvel
ezelőtt és azóta a világ számos országába jutott el, Japánba, Brazíliába,
a nyugat-európai országokba, Lengyelországba, hogy csak néhányat említsünk.
Magyarországon 2007-óta működik hivatalosan Watsu a WABA ( Worldwide Aquatic
Boywork Association ) felügyelete mellett.
Hol lehet Magyarországon Watsu kezelést kapni?
A Watsu kezelések akkor igazán ideálisak, ha egy erre a célra kialakított
és megfelelő paraméterekkel rendelkező medencében tudjuk folytatni. Fontos,
hogy lehetőleg a medencében csak egy vagy legfeljebb két kezelés történjen
egy időben és mások ne tartózkodjanak a vízben. Természetesen a gyógyfürdők
erre alkalmas medencéi is megfelelőek lehetnek, bár ott általában igen nehéz
biztosítani a kellő feltételeket. Az első magyar, kifejezetten Watsu medence
az érdi Napsugár Életházban épült meg.
Gyermekek is kaphatnak ilyen kezelést?
Igen, sőt a Watsu kifejezetten jó kezelési forma a gyermekeknek. A gyermekek
számára a Watsu kezelésekben tapasztalható relaxált tudatállapot korántsem idegen,
számukra ez természetes. A gyermekek fejlődésük során részben természetesen,
részben a társadalmi hatások reakciójaként ezt a képességet hajlamosak a háttérbe
szorítani. Ha erre emlékeztetjük őket sok probléma válik megelőzhetővé, mint
például az általános feszültség, a figyelemzavar és a hiperaktivitás, melyekre
nagyon jótékony hatással van a Watsu.
Mi a helyzet a mozgássérültekkel?
A mozgássérültek kötőszöveti struktúrája, legyen az vele született vagy baleseti
okból létrejött korlátozottság, legtöbbször tónusos és feszült, ami fájdalmakkal
is jár. A Watsu az izomzatot mélyen ellazítja és így oldja a tónusban feszülő
területeket, ezért nekik is javasolt kezelési mód.
Mit kell magammal vigyek egy Watsu kezelésre, hogyan kell felkészüljek rá?
A kezelésre nem kell semmilyen speciális módon felkészülni. Elegendő az elhatározás
és némi tudatos nyitottság a kezelés befogadására. Mivel a Watsu vízben történik, ezért
természetesen fürdőruhára, törölközőre vagy fürdőköpenyre és a egy papucsra van szükségünk,
mintha egy uszodába mennénk.
Van a Watsu kezelésnek ellenjavallata?
Van néhány olyan eset, amikor a Watsu kezelés nem ajánlott. Ilyen eset,
például ha valakinek keringési zavarai vannak, és az orvos nem ajánlja a melegvízben
tartózkodást, vagy ha esetleg nyílt sebe van stb. Lényegében azon eseteknél nem adható
Watsu kezelés amelyeknél a melegvízben tartózkodás nem ajánlott.
A pontos ellenjavallatok itt letölthetőek.
Szükséges az úszni tudás?
Nem, nem szükséges, hogy valaki tudjon úszni, sőt a Watsu a
nagy segítségére van azoknak, akik valamilyen oknál fogva nehezebben
tudnak megbarátkozni a vízzel.
Hány kezelés szükséges egy probléma megoldásához?
Ezt nagyon nehéz előre megmondani, ez rendkívül összetett. Vannak esetek,
amikor egyetlen kezelés is elegendő ahhoz, hogy komoly eredmény érjünk el,
máskor lehet, hogy ugyan ez az eredmény csak 10 kezeléssel fejthető ki, és
vannak olyanok is akiknek az lenne a legjobb ha rendszeresen kapnának kezeléseket
hétről hétre. Nagyban függ az illető valódi problémájától és személyiségétől.
Menyi időt kell rászánnom?
Egy kezelés 50-60 percig tart. A kezelés után nem árt egy 10-15 perces rövid pihenő,
hogy teljeséggel visszatérjünk a normál tudatállapotba. Ez különösen fontos,
ha a kezelést követően rögtön autót szeretnénk vezetni.
|